Év vége! - Köszönjük!

12/31/2015 05:25:00 de.



Sziasztok!

Eljött hát az utolsó napja az évnek, mi is kissé magunkba nézünk, hogy is telt 2015, min változtatnánk vagy mit tartottunk jónak ebben az évben. Olvassátok év végi összegzésünket és néhány érdekességet a blogról. 



Számomra mindig furcsa elbúcsúztatni egy évet, majd belépni egy újba, olyan gyorsan telnek a napok és olyan sokszor eszembe jut az a mondat, hogy "minden pillanat amit elvesztegetünk azzal,hogy a múlton rágódunk,illetve a jövőn aggódunk megfoszt a jelen pillanat szépségétől" - mennyire igaz és mennyire megfogandó. Ha rágódom valamin vagy folyton azon agyalok mit és hogyan kellett volna másképp tényleg megfoszt minden olyan pillanattól, amivel többet kellett volna törődnöm. Sajnos olyan típus vagyok, hogy mindenen képes vagyok napokig rágódni, pedig csak túl kellene lépni rajta és emelt fővel menni előre. Ezt a tulajdonságomat jó lenne megváltoztatni jövőre, nem megfelelni másoknak, hanem önmagamnak, és nem rágódni a szomorú vagy bántó dolgokon.

A 2015-ös évem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, sok bántást kaptam amit meg kellett emésztenem, amit ahogy az előzőekben írtam ezt a tulajdonságomat jó lenne megváltoztatni. Viszont jártam szép helyen, Egerben is jártam ismét, ezt a várost pedig nagyon szeretem. Olyan hangulata van és olyan sokat ad a történelmi múltjával. Egyszóval örülök. Eljuthattam Schönbrunnba, amiről mindig is álmodtam. Tudjátok a nagy történelem rajongó :D Sissi és Ferenc József története már nagyon régóta foglalkoztat, így külön öröm volt ott lenni - csak néhány jó az évből. Összegezve van amit elfelejtenék van ami örök életemre megmarad jó emléknek. Barátok maradtak és mentek, sajnos néha rá kell döbbennie az embernek, hogy csak az érdek fűzte őket hozzám. Persze a szeretteim mindig támogattak, a szerelmemnek pedig hálás vagyok, hogy mellettem áll, már jó pár éve. Jövőre még jobban igyekszem majd, szeretnék jelentkezni egy versenyre, amelyről Drea által értesültem és ezúttal köszönöm Neki, megpróbálok mindent megtenni, hogy sikerüljön. Több mindent tervezek a jövő évre,  2016 a kihívások éve lesz talán...
A bloggal kapcsolatban boldog vagyok, hogy ennyien követitek és figyelemmel kíséritek. Olvassátok a különböző bejegyzéseinket. Úgy gondolom elég sokat fejlődtünk, jövőre szeretnék több játékot hirdetni Nektek és többféle érdekességgel kedveskedni :) ....és tudjátok, ha tanácsra van szükségetek vagy csak pár jó szót hallanátok írjatok :) !!!  Mindig legyetek Boldogok!  Eszter

~2015 számomra a változások éve volt, igaz év elején még álmomban sem gondoltam volna, hogy a hónapok múltával egy majdnem teljesen más ember leszek. Sok minden történt ezalatt a 12 hónap alatt amiktől változtam, formálódtam, csiszolódtam, s mára kezdem úgy érezni, hogy majdnem az az ember vagyok, aki mindig is szerettem volna lenni. 

Sosem voltam az a nyitott, bátor, közvetlen típus, de úgy érzem ebben az évben sokat tettem afelé, hogy ez változzon. Megerősödött barátságok és új ismerősök akaratlanul is tettek azért, hogy merjek formálódni. A mindig pesszimista énem a süllyesztőbe került - igaz néha azért még felbukkan nehezebb napokon -, Én, az örökké álmodozó elkezdtem tenni azért, hogy ne csak a képzeletem szárnyaljon, hanem a valóságban is változásokat érjek el.

Elkezdtem bízni, hinni és reménykedni. 
Rájöttem, hogy sok minden akarattal, a sors által megírva történik, ezért a legapróbb pozitív változásnak is tudtam örülni és esélyt adni magamnak arra, hogy végre boldog legyek. 
Hiszek abban, hogy minden okkal történik, hiszem hogy azokat az embereket akiket idén ismertem meg, vagy akiket ebben az évben újra az utamba sodort az élet okkal küldték, hogy segítsenek a változásomban. Egy olyan változásban, amit szeretnék 2016-ban is folytatni.

Amellett, hogy idén rengeteget dolgoztam - és jócskán el is fáradtam - próbáltam tartalmasan eltölteni az időt. Néhány baráti összeröffenés, pár koncert, egy író-olvasó találkozó, aminek megszervezésében egy csöppnyi részem nekem is volt, és egy nyaralás segített abban, hogy egy kicsit kiengedjek. Idén is sikerült új helyekre eljutnom, Bécs történelme és modern forgataga magával ragadott, Sopron, Nagymaros és Visegrád szépsége pedig az év egyik legfárasztóbb időszakában is pihentetett. Jövőre ismét szeretnék új helyekre, akár távolabbiakra is ellátogatni, hiszen az új megismerése, a kíváncsiságom és az utazás iránti szeretetem mit sem változott.

2016-ban is szeretnék sok olyan dolgot elérni, ami lehet, hogy mások számára nem nagy dolog, de nekem egy újabb mérföldkő. Szeretném magam testileg és lelkileg is tovább formálni, szeretném megtalálni a boldogságot, a szerelmet és leküzdeni az elém tornyosuló akadályokat.
Ez akár lehetne egy bakancslista is, amiket remélem, hogy egy év múlva ilyenkor legalább nagyrészt kipipálhatok.
A bloggal kapcsolatban pedig örülök, hogy a részese lehetek, még ha csak kis részben is tudom kivenni belőle a részem. Remélem jövőre több időm jut rá, és írhatok Nektek olyan témákról amik engem és titeket is egyaránt érdekelnek, és segíthetek abban, hogy legalább néhány percre mindenki boldogabb legyen. :) - Drea

Pár statisztikát szeretnénk veletek megosztani az idei évvel kapcsolatban.

Az oldal eddigi látogatottsága : 7811 

Az öt eddig legjobban olvasott bejegyzés: 

 - Halálos iramban 7 - Amikor újra találkozunk - 1060  http://mindiglegyboldog.blogspot.hu/2015/04/halalos-iramban-7-amikor-ujra.html

 - Szépségtippek #1- Frizura  - 413   http://mindiglegyboldog.blogspot.hu/2015/01/szepsegtippek-1.html 

 - Nyári hajdivat - 238 - http://mindiglegyboldog.blogspot.hu/2015/06/nyari-haj-divat.html
 

- Kedvenc Karácsonyi filmjeim  - 70  - http://mindiglegyboldog.blogspot.hu/2015/12/kedvenc-karacsonyi-filmjeim.html 

 - Húsvét - 68  http://mindiglegyboldog.blogspot.hu/2015/04/husvet.html

Facebook : 80 kedvelés  https://www.facebook.com/mindiglegyboldog1/
Instagram: 47 követő https://www.facebook.com/mindiglegyboldog1/ 

Amikor tavaly kitaláltam a blogot álmodni sem mertem, hogy ilyen számokat fogok majd megosztani veletek. Reméltem, hogy valaki majd látogatni fogja, olvasgatja a blogot. 
Köszönjük szépen, hogy megtiszteltetek minket a figyelmetekkel, bizalmatokkal. Reméljük jövőre is szívesen néztek be hozzánk, olvassátok különböző témáinkat. 

MINDENKINEK SIKEREKBEN, ÖRÖMÖKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!!!
- A szerkesztők 

You Might Also Like

0 megjegyzés