Más szemmel látni a világot

2/15/2016 08:52:00 de.

Sziasztok!

A cím becsapós lehet, mivel nem új életszemléletről vagy nézőpontváltásról fogok ma írni nektek, egy sokkal könnyedebb, érdekesebb témával érkeztem. A színes kontaktlencsékről olvashattok ebben a bejegyzésben.


Valljuk be, a legtöbbünk már elgondolkodott azon, milyen is lenne, ha például nem barna szemmel születik, hanem kékkel.
A szemünk színe is hozzá tartozik az egyéniségünkhöz, az arcunk egyik legfigyelemfelkeltőbb pontjáról van szó, így például meghatározó lehet a sminkünk kiválasztásánál, de akár még a hajszínünk megváltoztatásakor is figyelembe vesszük, hogy jól áll-e a szemünk színéhez.

Sokan csak gondolati síkon maradnak ezzel a témával kapcsolatban, a kíváncsibbak, bátrabbak azonban elkezdhetnek kíséretezni is, hiszen manapság rengeteg féle, megbízható minőségű színes kontaktlencsével találkozhatunk.

Én lassan három éve viselek kontaktlencsét, persze nagyrészt a hagyományos, átlátszó verziót, de mivel mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen lennék kék, illetve zöld szemmel nem ódzkodom a színes lencsék kipróbálásától. Az első alkalommal egy aqua színű havi lencsét próbáltam ki, ami igen hatásosan megváltoztatta a barna szemem, szép kékeszöld árnyalatú lett a tekintetem.
Nem is olyan régen, tavaly év végén bukkantam rá egy magyar oldalra, ahol rengeteg féle színes lencse közül lehet választani, és ami még jobb, a legtöbbjük dioptriás verzióban is kapható, így látok is és a szemem színével is játszhatok.
A Happy Hair Shop - mivel erről az oldalról van szó - kínálatából először az Elegance Aqua nevűt
próbáltam ki, ami remekül fedte a nem éppen világos szemem, így végre megtudhattam, milyen lennék, vagyis milyen vagyok kék szemekkel. A sikeres próbálkozáson, illetve a további kíváncsiságon felbuzdulva pedig jelenleg az Elegance Green verziót használom.
Mindkét lencse egyértelmű siker, a legtöbben akik láttak eredeti szemszínnel és a színes lencsékkel is mind megdicsérik. Igaz vannak olyanok, akiknek furcsa a színváltás, de nekik is tetszik.
Sőt volt rá példa, hogy olyan jegyezte meg, hogy milyen szép a szemem színe, aki nem tudta hogy kontaktlencsét viselek.

A továbbiakban néhány gondolat erejéig bemutatnám nektek a legfontosabb tudnivalókat a kontaktlencsékről és a viselésükről.

Aki csak pusztán egyszeri alkalommal szeretné megváltoztatni a szemszínét, azoknak a legmegfelelőbb megoldás az egynapos kontaktlencse, akik kicsit tovább szeretnének új színnel próbálkozni, azok a havi lencsék között válogathatnak, akik viszont hosszabb távon gondolkodnak azoknak ajánlott a negyed éves kontaktlencse használata. Léteznek továbbá éves viselésű lencsék is, bár ezeket személy szerint nem javaslom, mivel az anyaga bármennyire is óvjuk egy idő után viseletessé válik, és ezzel könnyen árthatunk a szemünknek.

A színes kontaktlencsék között is kétféle létezik, a kiemelő és a fedő lencse.
A kiemelő lencsékkel az eredeti szemszínünknek adhatunk egy különlegesebb árnyalatot, például egy kék szemű változtathatja még igézőbb tengerkékké a tekintetét, de egy sötétebb tónusú szemre ezek a lencsék nem ajánlottak. Viszont a fedőlencséket bármilyen szemszínen alkalmazhatjuk, a sötét szemet világosíthatjuk, illetve a világosat sötétíthetjük.
A lencsék között, ahogy már fentebb említettem vannak hagyományos, egyszerű színesek, és vannak dioptriás verzióban is kaphatóak.

A bátrabb, "elvetemültebb" kontaktlencse használók úgynevezett crazy vagy party lencsék közül is választhatnak. Ezek nem hagyományos, csak egyszínű lencsék, hanem színes, különböző motívumokat felvonultató furcsaságok, hisz lehet szó smile-ról, focilabdáról vagy macskaszemekről.

A lencsék mérete is változhat, vannak a hagyományos, csak az íriszt eltakaró lencsék, vannak a Big Eyes lencsék, amitől egészen babás a tekintetünk, valamint szinte a teljes szemet eltakaró, véleményem szerint már félelmetes kiegészítők. Bár utóbbi kettő inkább csak alkalmi viselésre használhatóak, folyamatos hordásuk nem javasolt, hisz minél nagyobb felületet takarnak el a szemünkön, annál kevesebb oxigén jut át, így kipirosodhat, viszkethet, kiszáradhat, ezek által pedig nagyobb az esélye a fertőzéseknek.

Aki lencseviselésre adná a fejét, annak tisztában kell lennie azzal, hogy kicsit macerásabb a
használatuk, mint a szemüvegnek, hiszen folyamatosan tisztítani kell a lencséket, nem hanyagolhatjuk el őket, mivel a szemünk világával játszunk. Mindazonáltal szívből ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer próbálja ki a kontaktlencse használatot, hisz néha jóval kényelmesebb, mint a szemüvegviselés.

Aki kedvet kapott, az bátran nézzen szét a Happy Hair Shop kínálatában.


Ti hordtatok már színes kontaktlencsét? Vagy kipróbálnátok?

You Might Also Like

0 megjegyzés