Nicholas Sparks idézetek

4/13/2015 11:39:00 de.

Sziasztok!


Amint már a facebookon követők olvashatták készülök Nektek egy Nicholas Sparks "idézet-csokorral" :) 

Az évek folyamán az egyik kedvencem lett, nem csak a regényeiből készült filmek miatt, hanem az érzelmekkel teli írásai miatt. 

Ki is Nicholas Sparks? 

Kicsit ismerjük meg az írót:  1965. december 31-én született Nebraska államban, katolikus családba, ősei: német, cseh, ír és angol származásúak. Édesapja professzor, édesanyja pedig szemészasszisztens, akik három gyereket neveltek, Nicholas a középső. Húga Danielle 2000-ben meghalt, ő húga ihlette a Séta a múltba című regénye főszereplő-lány alakját.

Az egyetem után, dolgozni kezdett, többféle munkát kipróbált, közben pedig igyekezett kiadókat keresni a műveihez. 1992-ben szabadidejében írta meg The Notebook című regényét (Szerelmünk lapjai ) ,majd két évvel később egy irodalmi ügynök szárnyai alá vette és a Time Warner Book Group-tól előleget kaptak. 1996-ban jelent meg a könyv ami rögtön siker lett és a New York Times sikerlistájának élére került. Innen pedig karrierje felfelé ívelt.


Néhány híres könyvei: 

- Szerelmünk lapjai 
- Séta a múltba
- Kedves John
- Szerencsecsillag
- Az utolsó dal
- Vissza hozzád 
- Első látásra 
- Válaszúton

___________________________________________________________________________________

Nicholas Sparks idézetek:

"Sorsunkat befolyásoló szelek fújnak, amelyek többnyire akkor támadnak, amikor a legkevésbé számítunk rá. Néha tombolnak, mint az orkán, néha pedig éppen csak fújdolgálnak. A szelet mégsem szabad lebecsülni, mert gyakran a jövőt rejtegeti. Te vagy, drágám, az én életemben az a szél, amelyre nem számítottam, az a viharos erősségű szél, amelyet elképzelni sem tudtam eddig. Te vagy a végzetem."

 "Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem."

"Szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami eztán következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel. A néhány nap alatt, amit együtt töltöttünk, te lettél az álmom."

"Egyszerűen nem akarok itt lenni. Nem akarlak hazakísérni. Nem akarom, hogy a barátaim rólam beszéljenek, és nem akarom veled tölteni az időm. Úgy teszel, mintha barátok volnánk, de nem vagyunk azok. Nem vagyunk semmik. Azt akarom, hogy az egésznek legyen már vége, és visszatérhessek a megszokott életemhez."

"Vége lett mindennek, amit én a jövőtől reméltem. Vége lett annak is, amilyen én azelőtt voltam. Azt hittem, előbb-utóbb majd túlteszem magam rajta, és meg is próbáltam, de aztán egyáltalán senkit nem érdekelt, ki vagyok én valójában. Egyetlen férfi sem volt kíváncsi rám, én meg bebújtam a csigaházamba. Erre én ezen a hétvégén jöttem rá, és ezt a felismerést még mindig nem egészen emésztettem meg."

"Minél nagyobb a szerelem, annál nagyobb tragédia, ha vége szakad. Ez a kettő mindig együtt jár."

"A legszomorúbb emberek, akikkel életemben eddig találkoztam, azok voltak, akik semmi iránt nem érdeklődtek igazán komolyan. A szenvedély és az elégedettség kéz a kézben járnak, és nélkülük minden boldogság csak átmeneti, mert semmi sincs, ami igazán tartóssá tenné."

"Olyan életet éltünk le együtt, amiről a legtöbb ember nem is álmodhat, és mégis, most, hogy rád nézek, megijeszt a tudat, hogy hamarosan mindennek vége. Mindketten tudjuk, milyenek a kilátásaim, és hogy ez kettőnk szempontjából mit jelent. Látom a könnyeket a szemedben, és jobban féltelek, mint te engem, mégpedig attól a fájdalomtól, amin tudom, hogy keresztül kell menned."

"Tudta, hogy egyszer már volt szerelmes. Egyszer - csakis egyszer -, de az is már nagyon régen volt. Ettől viszont örökre megváltozott az élete. Csak a tökéletes szerelem képes erre, ez az érzés pedig az volt."

"Nem élhetsz mások elvárásai szerint. Azt kell tenned, amit te helyesnek gondolsz, még akkor is, ha ezzel megbántasz olyanokat, akiket szeretsz."

"Az első gondolatom mindig te vagy - és ez mindig is így volt. Előfordul, hogy csak fekszem és nézlek, ahogy a hajad szétterül a párnádon, egyik karod takarja az arcodat, a mellkasod pedig finoman emelkedik és süllyed. Időnként, amikor láthatóan éppen álmodsz valamit, közelebb húzódom hozzád, azt remélve, hogy így talán én is be tudok lépni az álmodba. Mindig is valahogy ezt éreztem veled kapcsolatban."

"Az elmúlt év eseményei sok mindenre megtanítottak magammal és a világgal kapcsolatban. Például hogy a szeretteinken ejtett sebeket sokszor könnyebb megejteni, mint begyógyítani. (...) A legfőbb tanulság azonban az, hogy lehetséges az, hogy két ember újra meg újra egymásba szeressen, még akkor is, ha hosszú időn keresztül legalább egyikük csalódott volt."



 Szép hetet! 

Eszter






You Might Also Like

0 megjegyzés