Csodatengeredben

Írok így, hangtalan, képtelen. Szemed sugarát láttam a reggeli napfényben, s a csoda varázsa még inkább kiragyogott pilláid alól. Féltem szemedbe nézni, de nem a csodavarázs ijesztett, hanem csak önmagam. Az a magam ki fényedben állva én lehetek. A sav marta lelkemet, tegnap bántottalak, reggelre újra megszerettelek. Az álmok másik talaján lélekcsókod érzem, lélek ajkamon. (Hank Ildikó)