Társadalom- és emberkritika, vagy valami hasonló
8/30/2014 02:01:00 du.
Suzanne Collins: Éhezők Viadala című művét több szempontból is meg lehet közelíteni, elég sok témát körülölel ez a pár száz oldal, de ami a legfontosabb: gondolkodásra sarkall. Miközben olvasod, garantáltan végiggondolod egyéni családi helyzetedet és anyagi körülményeidet, de nem csak az egyénnel kapcsolatos érzések jelennek meg benned általa, hanem kemény társadalombírálat is, amit bármely korra lehet aktualizálni.
De kezdjük az elején: a történet szerint É-Amerika (már nem füstölgő) romjain épült Panemnek 12 többé-kevésbé nyomorgó körzete van, míg a körzetek élén álló Kapitólimban hihetetlen luxusban élnek a kicicomázott, elkényeztetett férfiak és nők. Már így az elején el is érkeztünk a könyv alappilléréhez, a legfontosabb dologhoz, ami nem más, mint ez a hatalmas ellentét, ami a körzetek és a Kapitólium között feszül. Hiszen, ha végiggondoljuk, ez szülte minden ellenségeskedést a műben, a körülmények közötti mély szakadék mindennek az oka. Két társadalmi réteg bemutatásával kezdődik a könyv, amit Suzanne fantasztikusan jól és részletesen megfogalmaz. Miközben olvastam, nekem beugrott a mostani társadalom képe. Az tehetős, dúsgazdag elitréteg, akik ülnek a fenekükön gyorséttermi kaját nassolva és valóságshow-t nézve, szívfájdalom nélkül figyelik a mellettük élő kínkeservesen dolgozó munkásembert, akik a napi betevőjüket alig tudják megkeresni, míg ők azon gondolkodnak, hogy Hawaiira vagy Ausztráliába utazzanak e nyáron. Természetesen felnagyítva, de megtalálható az Éhezők viadalában is ez a társadalombírálat. Az csak fokozta az indulataimat a kapitóliumiak irányába, hogy ők hagyják azt is, hogy ellássák őket az éhező körzetek!
És még nem is említettem meg a címben szereplő Éhezők Viadalát. Ezt a valaha volt legaljasabb és legundorítóbb eseménynek mondanám, ami a papírra került egy tehetséges író tollából. A történet szerint, a Kapitólium minden évben minden körzetből kiválaszt egy 12 és 18 (!) éves közötti lányt és fiút, akik képviselik körzetüket a Viadalon, ami nagyjából abból áll, hogy ezeknek a gyerekeknek le kell gyilkolniuk egymást egész Panem szeme láttára, lelkiismeret furdalás nélkül. Elvileg ezt azért rendezik meg minden évben, hogy így emlékeztessék a körzeteket egy régi lázadásra, amire igazából már senki nem is emlékezne, olyan régen volt, ha nem lenne az Éhezők Viadala. De nekem mégis a legmegrázóbb az volt az egészben, hogy ebből a kapitóliumiak egy televíziós műsort készítenek! Beküldik a kis- és nagygyerekeket az arénába, hogy ott addig gyilkolják egymást, míg egy túlélő marad, és ezt hatalmas kivetítőkön mutatják be Panem minden lakójának, többet között a szegény gyerekek családjának is... Talán ez a legnagyobb tragédia a könyvben, és ami igazán megérinti azolvasót.
Ejtsünk pár szót a karakterekről. Talán engem lepett meg a legjobban, de minden szereplő tökéletesen ki van dolgozva, van mélységük, és még a negatív alakok érzéseit is meg tudjuk érteni, még ha nem is értünk egyet az elveikkel. Főszereplőnk, Katniss nem kimondottan az a regényhős típus, hiszen mogorva és zárkózott stílusa miatt nem igazán tud megnyílni mások előtt, de talán pont ezért szerethetjük meg igazán. Az olvasó könnyen azonosulhat vele, hiszen ha minket bedobnának oda a Viadal közepébe, hogy nesze, éld túl, valószínűleg ugyanolyan kétségbeesettek lennénk, mint amilyen főszereplőnk volt. De ő minden negatív tulajdonsága ellenére kedvelhető karakterré válik már a könyv elején is, csak úgy, mint Peeta és Gale. Közöttük rengeteg lélek- és viselkedésbeli különbséget fedezhetünk fel, és előbb-utóbb mindenki felteszi magának a kérdést, melyiküket is kedveli jobban. Bármelyikük mellett is döntesz, azt el kell ismerni, hogy mindegyiküknek van egy pozitív aspektusa, ami kiemeli őket környezetükből. A negyedik személy, akit megemlítenék, nem más, mint Ruta. Az ő jelenléte ébreszti rá az olvasót igazán a veszteség fájdalmára, és talán ő az, aki legjobban a szívéhez nő a regény során. Nemcsak azért, mert sajnáljuk őt, amiért 12 éves kora ellenére rá lett kényszerítve, hogy részt vegyen a viadalon, hanem mert kistestvéreinkre, családtagjainkra, ismerőseinkre emlékeztet minket. Ruta kis szála rávilágít a történet lényegére és tanulságára, hiszen a kislány tiszta és igaz lelkülete áll szemben a kapitóliumi kegyetlenséggel, és mi gondolkodás nélkül el tudjuk dönteni, melyik mellett állnánk ki.
Még rengeteg szereplőről tudnék elemzést írni, mind-mind érdekes egyéniségek, de ezeket igazán csak a könyv elolvasásával lehet feltárni.
A mű végkimeneteléről nem igazán szeretnék szót ejteni, azt egyszerűen nem szabad lelőni, úgy üt igazán, de készülj fel: gyorsabban fog verni a szíved az izgalomtól.
Úgy összességében, jól döntesz, ha kezedbe fogod ezt a könyvet, iskolapéldája az emberi gyarlóságnak és kegyetlenségnek, valamint sok mindent elárul nemcsak a jellemünk furcsaságairól, hanem a jelen kor társadalmának problémáiról is. Miközben olvasod, kalandozhatsz a véget nem érő izgalmak tengerén, meghatódhatsz és sírhatsz is a legszomorúbb részeken. Egy veszélyektől hemzsegő világban kell a túlélésért küzdened, mások halálát kell végignézned és közben másokat is meg kell ölnöd, de ami a legfontosabb: magadat kell megtalálnod egy olyan arénába zárva, ahol senki nem könyörül rajtad, és te sem kegyelmezhetsz senkinek.
0 megjegyzés