Mit üzennek a csillagok? -2016-os horoszkóp

12/30/2015 05:45:00 de.

Sziasztok!


Holnap van az év utolsó napja.

Ti hogy készültök átlépni az új évbe? Lesznek fogadalmaitok ? 


Egyik bejegyzésem a jövő évre vonatkozó horoszkóp lesz. A következőkben olvashatjátok a jegyeitekhez vonatkozó  2016-os horoszkópot. 
Keressétek meg a horoszkópotokat a bejegyzésben, olvassátok el mit üzennek nektek a jövőt illetően :) 



BAK 

A Plútó még a Bak jegyében jár, de már közeledik a jegy közepéhez, a 15. fokhoz.
A Mars lesz a 2016-os év uralkodója. Ez a bolygó a Skorpió jegyében jár, és egyúttal uralkodója is ennek a jegynek, ugyanúgy, mint a Plútó. A Skorpió jegyének két uralkodó bolygója jól kapcsolódik majd egymáshoz, ezáltal pozitív befolyással lesznek az ön életére!
A Jupiter a Bak jegyűek 9. sorsterületén halad előre szeptemberig. A szerencse bolygója szabaddá teszi önt, új és nagyszerű lehetőségek elé állítja.

Van, amikor a múlt megmutatja magát a jelenben, ez az év ilyen lesz az ön számára. Minden, amit a családtagjai korábban elértek, valamilyen formában most az ön rendelkezésére állhat, ebből a legértékesebb a tapasztalat és a tudás… Ezek birtokában új életet is kezdhet. Előléptethetik, áthelyezhetik egy jobb helyre, elutazhat, elköltözhet, külföldre mehet tanulni, pályát módosíthat.
Ön mindig meggondolt, és a Mars elűzi a kételyeit, bizonytalanságait. A Jupiter is segíti önt. Biztosítja arról, hogy nincs semmi csalás az új lehetőségekben, senki sem fogja félrevezetni. Amíg a Jupiter a Szűz jegyében áll, addig biztosan csak jó dolgok történhetnek önnel. Minden megváltozik 2016-ban, még ön is, de minden a legjobb irányba halad majd. Anyagilag is jól alakul az év. Sokat tud majd tartalékolni a bankszámláján.

A szerelmi életét is érintik a változások. Ha ön egyedülálló, akkor azt veheti majd észre magán, hogy egyre jobban vonzzák azok az emberek, akik más háttérrel, egzisztenciával, látásmóddal rendelkeznek, mint ön. A nagyobb korkülönbség is elképzelhető az új kapcsolatában.  Szenvedélyes lesz, és a Marstól tanulhat a csábítás művészetéről.  Az is lehet, hogy külföldi útja során ismerkedik meg valakivel.
Ám nem minden kapcsolat alakul ilyen jól. A Plútó a Bak jegyében átértékeli a házasságokat és a régen fennálló kapcsolatokat. Ami nem sziklaszilárd, azt bizony porig rombolja, hogy aztán helyet adhasson valami újnak, biztosabbnak, szebbnek, értékesebbnek. Próbák elé állítja a kapcsolatokat. Ám ha a házasság kiállja a próbát, akkor még mélyebbé válik a szerelem! Történjen bármi, a Jupiter gondoskodik róla, hogy ön ne lehessen boldogtalan.
Lássuk, hogyan alakul a többi csillagjegy szülöttjével a kapcsolata!
A Kossal: A Kos jegyében a Mars uralkodik. A Mars uralta évben nagy valószínűleg lesz dolga velük, de tartós kapcsolatot nem igazán tudnak kialakítani egymással.

A Bikával: Mindketten föld elemű jegy szülöttei. Ha 2016-ban házasságot kötnek, az a legharmonikusabb kapcsolatok egyike lesz!
Az Ikrekkel:  Ez a kapcsolat kevésbé állhatja ki az idők próbáját, hacsak Ikrek jegyű párjának nincs Bak aszcendense.
A Rákkal: A Rák jegye szemben áll az Ön jegyével, és a Jupiter sugárzik ide, ez a házasságkötés jelölője.
Az Oroszlánnal: Egy Bak aszcendensű Oroszlánnal a legszebb szerelem várható!

A Szűzzel: A Jupiter, a szerencse és a törvényesség bolygója akár az anyakönyv vezető elé is vezetheti önöket.

A Mérleggel: Sajnos ez a kapcsolat nem lehet hosszú távú.
A Skorpióval: Benne mindent megtalál, amire vágyik, de a féltékenysége nagyon fogja idegesíteni.
A Nyilassal: Előfordulhat, hogy utazás közben találnak egymásra.
A Bakkal: Megértik egymást, de hiányzik a kapcsolatból az igazi szenvedély.
A Vízöntővel: Mindig más véleményen lennének. Ez fárasztó, és sajnos váláshoz vezethet.
A Halakkal: Vele olyan szerelmet élhet meg, amire mindig is vágyott. Ez a szerelem azonban komoly türelmet követel, de csodálatos élményben lehet része!
__________________________________________________________________

MÉRLEG
 
Bár az év eleje tartogat nehézségeket, főleg anyagi szempontból, összességében mégis csodálatosnak ígérkezik a következő esztendő! A Jupiter 2016 őszén belép a Mérleg jegyébe, ez a bolygóállás pedig házasságkötést és gyermekáldást is jelezhet! A Jupiter, a nagy lehetőségek bolygója 2016. szeptember 9-ig a Szűz jegyében marad, majd átlép a Mérleg jegyébe, és csodálatos évet ígér önnek! A Jupiter egy Vénusz uralta jegyben, tehát az ön jegyében a maximumra tudja erősíteni a szerelmet és a boldogságot.

A Mérlegnek két serpenyője van, ezért természetesen ön is állandóan mérlegel, fehér legyen, vagy fekete, igen, vagy nem, oda, vagy vissza, előre, vagy hátra, menni vagy maradni… A dilemmáira a Jupiter 2016. őszétől már megadja a választ, gyorsabban fogja tudni meghozni a döntéseket.

A Mars 2016. januárjában már távozik a Mérleg jegyéből, és elfoglalja a helyét a Skorpió jegyében. Ez a bolygóállás új kihívások elé állítja majd önt, elsősorban anyagi téren kap új, megoldandó feladatokat. Ebben a jegyben a Mars nem tréfál, különösen kemény tud lenni. Higgyen magában, át fogja tudni ugorni az akadályokat!
Az ön párkapcsolatokat jelölő területén áll az Uránusz. Ez azt jelzi, hogy a párja komoly segítséget nyújthat önnek az ötleteivel, a gyors elhatározásaival, a megoldásaival. Ha valóban meg tud bízni a kedvesében, komoly segítséget nyújthat önnek.
Csak addig kell várnia, amíg a Jupiter belép a Mérleg jegyébe, de addig az Ön 12. napházában marad, ez pedig a gondok területe. Sokszor kell majd szembenéznie azzal a kérdéssel, hogy mit is szeretne valójában. Vajon ezen az úton akar tovább haladni, vagy változtatnia kellene? A kérdéseire az élet megadja a választ, de csak 2016. augusztusa után…
2016 szeptemberében belép a Jupiter a Mérleg jegyébe, a szerelem, a párkapcsolatok, a fontos döntések jegyébe. Így a Vénusz hatása még jobban felerősödik, ezzel együtt pedig az ön vonzereje is megsokszorozódik. Emellett pedig a Mars, az év uralkodó bolygója, az ön horoszkópjának párkapcsolatokat jelző területén, a Kos jegyében áll. Ez a két hatás jelzi, hogy valóban rátalálhat az igaz szerelemre 2016-ban! Ha már párkapcsolatban él, akkor ezt javítja fel a Jupiter, talán úgy, hogy házasságot köt, és nagy valószínűséggel gyermekáldásnak is örülhetnek majd.
Akit ebben az évben választ, az valószínűleg egy életen át ön mellett marad!
Lássuk, hogyan alakul a többi csillagjegy szülöttjével a kapcsolata!
A Kossal: A Mars az év elején a Skorpió jegyében áll. Ám márciusban, áprilisban, májusban és augusztusban nagyon jól meg fogja érteni magát a Kos jegyűekkel, hiszen az ön párkapcsolatokat uraló jegye is a Kos jegye.
A Bikával:Tudjuk, hogy e jegy szülöttei néha kissé nehézkesek… Ez 2016-ban kissé megváltozik, és önök egymásra találhatnak!
Az Ikrekkel: Miután mindkét jegy a levegő elemhez tartozik, így nagyon jó barátságot tudnak kialakítani egymással, sőt szerelem is szövődhet önök között.
A Rákkal:Nagyon vonzódnak egymáshoz, ám nem biztos, hogy harmonikusan tudnak együttműködni… Abszolút kétesélyes a dolog!
Az Oroszlánnal: Ő lehet az Igazi. Vele minden nap ünnepnap lesz.
A Szűzzel:Eleinte szenvedélyes a kapcsolat, ám később csalódást okozhat önnek a Szűz jegyű személy.
A Mérleggel:Tökéletes kapcsolat!
A Skorpióval:Önt idegesíti a Skorpió féltékenysége, és ez megnehezíti a kapcsolatot.
A Nyilassal:Ha 2016. őszén találkoznak, nagy szerelem lehet a románcból!
A Bakkal:Nehéz ügy, sok konfliktussal…
A Vízöntővel:Önök nagyon összeillenek, remek párost alkotnak!
A Halakkal:A Halak jegye nem harmonizál a Mérleg jegyével, ezért maximum egy titkos és titkolt kapcsolat jöhet létre önök között.
_____________________________________________________________________

NYILAS

A Vénusz nyitja az újévet a Nyilas jegyében, és a Szaturnusz is itt áll egész évben. Bár a Szaturnuszt általában negatív hatású bolygónak tartják, önnek csak jót hoz, hiszen az Uránusszal, a változások bolygójával a legjobb fényszögben lesz.
A kaldeusi sorrend szerint a Mars az év uralkodója. A 36 éves periódusos rendszer utolsó Mars éve lesz ez. Év elején még a Mérleg jegyében áll, és ez jó hatással lesz Önre.
A Jupiter, mint a Nyilas jegyének uralkodó bolygója ősszel elhagyja a Szűz jegyét, és a Mérleg jegyében folytatja tovább az útját, ez szintén jó hatással lesz az életére, ekkor a két nagy sorsbolygó a legjobb kapcsolatban lesz egymással, aminek a segítségével ön a legjobbat tudja kihozni magából. Keresse a lehetőségeit, de maradjon a valóság talaján!
A Jupiter szeptemberig a Szűz jegyében áll, ez pedig az Ön hivatását és céljait jelző sorsterület. Jó lenne, ha addig képezné magát, ha nyelvet, vagy új szakmát tanulna. Mire a Jupiter jegyet vált, már új célokat, új vágyakat kellene megfogalmaznia magának. Akkor már elismerésben is részesülhet, egy jobb állást kaphat, amivel több pénzt is kereshet.
A Mars az egyik szerelmet jelző bolygó. A Mars az év I. negyedévében a Skorpió jegyében tartózkodik, sőt júniusban és júliusban még vissza is tér ide. A Skorpió jegye az ön horoszkópjában a gondok területére esik, így a párkapcsolati kérdések sajnos nem mennek simán az év első felében.
Így 2016. szeptemberéig inkább a karrierjével, és a céljaival törődjön, mint a szerelemmel. A legjobb partnerei a munkatársai, vagy beosztottjai lesznek. Ám azt mondják, hogy „házi nyúlra nem lövünk”, ezt a szabályt mindenképpen be kellene önnek is tartania.
A Szaturnusz is maradt a Nyilas jegyében, és emiatt nagy elvárásoknak kell megfelelnie. Ha a Szaturnusz valakinek a Nap-jegyében jár, nem engedi a félmegoldásokat sem a házasságban, sem a párkapcsolatban. Ha valami nem működik, azt szét fogja szakítani. Viszont még másfél évet kap tőle, hogy javíthasson az esetleges problémákon…
Ha Ön még az egyedülállók táborához tartozik, akkor több csalódás árán ugyan, de végre megtalálhatja az igazit! Ráadásul, amikor a Jupiter a Mérleg jegyébe lép, hirtelen felerősödik a vágy a Nyilas-szülöttekben,  hogy törvényesítsék a kapcsolatot és családot alapítsanak…
Lássuk, hogyan alakul a többi csillagjegy szülöttjével a kapcsolata!
A Kossal:Remekül alakul a kapcsolatuk 2016-ban!
A Bikával:A Mars 2016. I. negyedévében a Skorpió jegyében tartózkodik, és júniusban valamint júliusban is visszatér ide. A Mars szemben áll a Bika jegyével ilyenkor. Így sorozatos vitákra kerülhet sor önök között…
Az Ikrekkel:Önök tökéletesen kiegészítik egymást. Ám a Szaturnusz, a korlátok bolygója a Nyilas jegyében áll. Csak akkor engedi tovább az Ikrek jegyűekkel a kapcsolatot, ha sikerül megoldaniuk a problémákat. A Szaturnusz nem tűri a félmegoldásokat…
A Rákkal: Lángoló érzelmek, kiegyensúlyozott kapcsolat!
Az Oroszlánnal:Talán házasságot is kötnek, olyan erős a szerelmük…  Feszültségek csak a II. negyedév elején lehetségesek.
A Szűzzel:Az Ön uralkodó bolygója, a Jupiter a jövő év őszéig a Szűz jegyében áll. Mesés kapcsolatot tudnak kialakítani, a házasság lehetőségével.
A Mérleggel:2016. őszétől a Jupiter, az Ön uralkodó bolygója a Mérleg jegyében áll. A Mérleg szülöttekkel amúgy is jó kapcsolatban van, de most egymás pillantásából is tudnak majd olvasni. Rendkívül stabil házasságok születnek ekkor.
A Skorpióval:A Mars ebben az évben nagyon sokáig tartózkodik majd a Skorpió jegyében, ezért sajnos a jegy szülötteivel nem sikerül majd hosszú távú kapcsolatokat kialakítania.
A Nyilassal:A korlátok bolygója, a Szaturnusz mindkettőjük horoszkópjában a Nyilas jegyében áll. Ha le tudják győzni az akadályokat, akár egy életre szóló kapcsolat is lehet ebből.
A Bakkal:A Bak jegyének uralkodó bolygója, a Szaturnusz, egész évben a Nyilas jegyében áll. Csodás szerelem alakulhat ki önök között!
A Vízöntővel: 
A Vízöntő uralkodó bolygója, az Uránusz kellemesen kapcsolódik a Nyilas jegyéhez. Lángoló, mindent elsöprő szerelem van kilátásban!
A Halakkal:A Mars sok ideig tartózkodik víz elemű jegyben, a Skorpió jegyében. Ezért a Halak érdekeltségű emberekkel nehezebb lesz kapcsolódnia. A Neptunusz is a Halak jegyében áll, kellemetlen kapcsolatban az ön jegyében álló Szaturnusszal. Félreértések sorozatával kell számolniuk!
________________________________________________________________________

SZŰZ

A Jupiter 2016. szeptember 10-ig a Szűz jegyében áll, ön addig egészen biztosan a szerencse gyermekének érezheti magát!
Komoly lehetőségeket ad önnek a Jupiter, a karrierjében, a szerelemben és az anyagiak területén is. Bármilyen célt tűzött ki maga elé, azokat sikerül elérnie!
Ön alapvetően szerény, és sosem mutatja többnek magát, mint amennyi. Nem akar minden áron a középpontban lenni. Felelősséget vállal másokért, nem menekül a kötelességei elől. Már megtapasztalta, hogy a legrövidebb út az egyenes.
Talán még ön sem hiszi el, hogy a Jupiter mi mindenre képes, és egyik szerencse éri a másik után. A kis szerencse is szerencse, például, ha jobb beosztásba kerül, és több pénzt is keres.
A legnagyobb szerencsét a Jupiter mégis az emberi kapcsolatok területén hozza. Sokkal több érzékiséget sugároz magából, és fogékonyabbá válik a szerelemre. Végre el tudja engedni magát, és nem érzi szükségét, hogy folyton kontrollálja önmagát.
2016-ban könnyedebben és boldogabban éli meg az életet,  a párkapcsolatát, mint egyébként!

Ám nem csak a Jupiter segít önnek, hanem a Plútó is a Bak jegyéből. A Jupiter, a Plútó segítségével minden félelmét elsöpri.
Az év uralkodó bolygója, a Mars is jó hatással van önre. Főleg az év első negyedévében segít önnek, úgyhogy az igazán fontos dolgokat próbálja ekkorra időzíteni!
Ám minden örömben van egy kis üröm is. A Szaturnusz komoly visszatartó erő a Nyilas jegyében. Igyekezzen mindenben a legjobbat adni, tanuljon meg nemet mondani, és elhatárolni magát az olyan dolgoktól, amelyek nem önhöz valóak.

Szerelmi élet
A Jupiter szerencséssé tesz, de azért sok függ attól is, milyen jegyű a partnere… Lássuk, hogyan alakul 2016-ban a többi csillagjeggyel a kapcsolata!
A Kossal:Ön és a Kos szülött között óriási kalandra van kilátás, de hosszú távon számítania kell a problémákra.
A Bikával:2016-ban felerősödik a föld jegyek kapcsolódásának lehetősége. Mindent megkapnak egymástól, amire szükségük van!
Az Ikrekkel:Az Ikrek jegyét 2016-ban a Szaturnusz támadja, sokkal szeszélyesebbé válnak a jegy szülöttei - sok bosszúságot hozhat egy ilyen kapcsolat, de sok nevetést is…
A Rákkal:Jó kapcsolatot tud kialakítani egy Rák szülöttel. Nyugodt, kiegyensúlyozott élet vár önökre.
Az Oroszlánnal:Most kellően nagyvonalú tud lenni ahhoz, hogy ne bosszantsa az Oroszlán…
A Szűzzel:Akár házasság is lehet a dologból!
A Mérleggel:Talán furcsának hat, de jól ki tudnak jönni egymással, a Mérleg szülött őszintén és mélyen szereti önt.
A Skorpióval:A Skorpió féltékenykedése önt nagyon zavarja!
A Nyilassal:Igazi, felhőtlen boldogság várható!
A Bakkal:Mély érzelmeken alapuló, komoly, tartós kapcsolat!
A Vízöntővel:Ha eddig még nem volt igazán jó barátja, most kapni fog egyet az égiektől.
A Halakkal:
A Halak jegyében született ember képes a feltétel nélküli szeretetre. 2016-ban csodálatos szerelmi kapcsolat alakul ki önök között.
 ___________________________________________________________________________

BIKA

2016. évet a Mars uralja. A Mars pedig az ön horoszkópjában a párkapcsolatokat jelző terület hagyomány szerinti uralkodó bolygója. Így ön még több erőt, még több sikert, és még több szerelmet kaphat ebben az évben a Marstól. A párkapcsolatokat jelző terület másik uralkodója a Plútó, a Bak jegyéből sugárzik: ez a planéta harmonizál az ön jegyével, így ez a két bolygó óriási, friss lendületet és vitalitást ad önnek. A Jupiter is föld elemű jegyben áll, különlegesen szerencséssé téve önt!

A Mars viszont rugalmasságot követel öntől – ha ez nehezére esik, akkor az év első felében néhány akadállyal számolnia kell. Ezek leküzdhetőek, de el is kerülhetné őket, ha tudna alkalmazkodni a hirtelen kialakuló helyzetekhez, és nem makacsolná meg magát…
A Mars szemben fog állni az ön jegyével az év első negyedévében, vagyis januárban, februárban és márciusban. Ez idő alatt muszáj lesz rugalmasabbnak lennie, mert a Mars egyik hatása, hogy megszabadít a régi, kiüresedett formáktól, szokásoktól és elképzelésektől. Észre veheti majd, hogy a Mars nem változtat semmin, ami nem fontos az ön számára. A Skorpió jegyében csupa új dolgot mutat majd önnek, és a megvalósításukban is a segítségére lesz.
A Plútó a Bak jegyéből a legkellemesebb fényszöget veti az ön jegyére. A Plútó nem a legjobb hatású bolygó, de a Skorpió uralkodójaként mégis csak rengeteget tud segíteni.  Nem engedi meg, hogy az élete kormányozhatatlanná váljon, hogy kiengedje a kontrollt a kezéből. Ön most minden eddigi élettapasztalatát és tudását fel tudja használni a siker érdekében, bármi is legyen a célja.
Nem csak a Plútó tud önnek segíteni, hanem a Jupiter is, aki szintén föld elemű jegyben, a Szűz jegyében áll. Nem lehet baja annak, akit a szerencsebolygó is egy nagy trigonnal támogat. Lehetséges, hogy nem nyeri meg a legnagyobb főnyereményt, de abban biztos lehet, hogy sokkal több pénzt tud majd keresni, és félre is tenni, mint amennyit eddig sikerült. Olyan dolgokat is megengedhet majd magának, amiről eddig le kellett mondania.
Az ön szerelmi életében kapja a legnagyobb feladatot a Mars, hiszen ő a párkapcsolatok egyik uralkodó bolygója. Nem engedi majd, hogy minden úgy menjen, mint régen. Ez sajnos egyes esetekben azt is jelentheti, hogy a kapcsolatot fel kell bontani, ugyanis ez a nagy sebességgel futó bolygó nem tud mint kezdeni a régi elavult szokásokkal, rendekkel. Ám ez csak akkor lesz így, ha a kapcsolat már tényleg kiüresedett. Ha a kapcsolat jó, akkor örömteli változásokkal számolhat.
Ha ön még az egyedülállók táborához tartozik, akkor minden esélye meg lesz arra, hogy az év első negyedévében párra találjon. Május szintén kiemelkedő hónap az ismerkedés szempontjából, ha addig nem sikerült, akkor ebben az időszakban találkozhat az igazival.  Ha ez megtörtént, akkor a házasságkötést lehetőség szerint augusztusig nyélbe kellene ütni.


Szerelmi élet
Minden attól függ, milyen jegyű a partnere! Lássuk, hogyan alakul 2016-ban a többi csillagjeggyel a kapcsolata!
A Kossal: Nehezen találják meg a harmóniát, szeptemberig az ellentétek lesznek inkább érzékelhetők. Ősztől talán könnyebben tudnának együtt működni.
A Bikával:Sajnos ez nem lesz több, mint egy jó barátság, de annak kiváló!
Az Ikrekkel: A Szaturnusz támadja az Ikrek jegyét, ön pedig ellenállhatatlan vágyat fog érezni arra, hogy állandóan kritizálja Ikrek jegyű partnerét…
A Rákkal:Az év uralkodó bolygója az év első negyedévében hihetetlen módon fogja erősíteni a Rák jegyűeket, véletlenül sem szabad alábecsülnie őket. Ha Rák jegyű a kedvese, akkor „emberére” talált!
Az Oroszlánnal:Az év első felében nem szerencsés ez a találkozás, a második felében viszont sikerülhet megtalálni a közös hangot!
A Szűzzel:Vele tudja a legcsodálatosabb kapcsolatot kialakítani.
A Mérleggel:Erre a kapcsolatra a Mars nem adja áldását, sajnos sok lehet önök közt a veszekedés. Ez a helyzet szeptember után enyhül csak.
A Skorpióval:A Plútó segít önöknek összekapcsolódni, hetekre, hónapokra, vagy akár egy egész életre! Sokat ígérő kapcsolódás!
A Nyilassal:2016-ban nagyon nehezített ez a kapcsolat. Homlokegyenest különbözik a véleményük, sok a vita önök között.
A Bakkal:Az egyik legszebb kapcsolat! A nyár örömteli kalandokkal örvendezteti meg Önöket.
A Vízöntővel:Nehezített menet… A Vízöntő imádja a szabadságot, a Mars évében még inkább ragaszkodik ehhez, és nem engedi Önnek, hogy megnyirbálja a szárnyait…
A Halakkal:A Jupiter, a törvényesség bolygója támogatja, hogy egymásra találjanak és összeházasodjanak! 
__________________________________________________________________________

RÁK

Az ön Napház horoszkópjában az ég legmagasabb pontján a Kos jegye áll, az ön hivatását és céljait jelző terület, más szóval a karrier területe, vagy háza. Itt dől el, hogy mit érhet el az életében. (Bárki, aki sikereket ér el az életében, biztosan jó hivatásházzal rendelkezik.) A Mars az ön horoszkópjában efelett uralkodik.
A Mars így az ön karrierjét fogja elsősorban igazgatni, minden figyelmét erre kellene összpontosítania. Ebben az évben megerősödhet a pozíciója a hivatásában, nevet szerezhet magának a szakmájában.
Ám ehhez szükséges az is, hogy elfogadja a Mars energiáit. A Mars harcos bolygó, vitákat és összetűzéseket hoz, ön pedig alapvetően békés természet. Ám a Mars évében meg kell tanulnia érvényesítenie az érdekeit, és megvédenie azt, ami az öné! Ön képes erre, megvan minden szükséges „fegyvere” ehhez, csak nem szereti használni…

A Jupiter, a nagy szerencse bolygója marad a Szűz jegyében, és szeptemberig kedvező fényszögben lesz a Rák jegyével. Óriási meggyőző erőt ad önnek a Jupiter, komoly benyomást gyakorolhat általa az emberekre, így javulnak az esélyei a sikerre. A Jupiter megvédi önt a balesetektől és a szerencsétlenségektől. Egyre több olyan helyzetbe kerül, ami után azt mondhatja majd: „szerencsém volt”.
A Plútó a Bak jegyéből vet fényszöget a Rák jegyére, mindenféle kapcsolatára befolyással lesz, a párkapcsolatában is komoly változásokat hozhat. Ha ön párkapcsolatban él, akkor a kedvesében újra fellángol a szerelem, ha még egyedülálló, akkor hirtelen a friss szerelmesek között találhatja magát.
A Mars helyzete miatt mindenképpen ügyelnie kell a táplálkozásra, a rendszer sportra és sok pihenésre. A Jupiter, mint az utazások bolygója, lehetőséget ad majd önnek arra, hogy olyan helyen nyaraljon, ahol mindezt meg tudja valósítani.
Szerelmi élet
Minden attól függ, milyen jegyű a partnere! Lássuk, hogyan alakul 2016-ban a többi csillagjeggyel a kapcsolata!
A Kossal: Számítania kell arra, hogy egész évben rivalizálni fognak egymással, nehezen találják meg a nyugvópontot.

A Bikával: Remekül kijönnek egymással! 2016-ban nem fogja zavarni a Bika kényelmessége sem, és mindketten elég nagy ínyencek is.

Az Ikrekkel: Az Ikrek mindig mindent „jobban tud”, ami kissé bosszanthatja... Ezt leszámítva harmonikus a kapcsolat!
A Rákkal: A legjobb választás, hiszen igazán csak egy Rák érdekeltségű ember tudja átérezni azt, amit ön. Ennek ellenére ne várja, hogy minden terhet elvisel ez a kapcsolat, mert két dudás egy csárdában nehezen fér meg…
Az Oroszlánnal: Nagyon boldogok lehetnek majd egymással!
A Szűzzel: Abszolút kétesélyes a kapcsolat, vagy remekül működik, vagy hamar kudarcba fullad.
A Mérleggel: Eddig sem tudott jól kijönni a Mérleg érdekeltségű emberekkel. Túl sokat ne várjon ettől a kapcsolattól most sem.
A Skorpióval: A 2016. évet a Mars uralja, ugyanúgy, mint a Skorpió jegyét, mely az ön horoszkópjában a szerelmi területre esik. Minden lehetséges, csak egy normális hétköznapi kapcsolat nem. Őrült szerelem várható!
A Nyilassal: Kiváló kapcsolatot tudnak kialakítani, de csak akkor, ha meg tudnak maradni a barátság talaján..
A Bakkal: A Bak szülött csak mutatja, hogy érdektelen, valójában halálosan szerelmes önbe, és mindent megtenne azért, hogy ön mellette maradjon.
A Vízöntővel: A Vízöntő őrzi a függetlenségét, az önök találkozásai is rövidek és véletlenszerűek.
A Halakkal: 2016-ban kibontakozhat önök között a nagybetűs Szerelem!
__________________________________________________________________________

SKORPIÓ

A 2016-os esztendőt a Mars uralja. Mivel ez a bolygó az ön jegyének a hagyomány szerinti uralkodó bolygója, ezért különlegesen jó évre számíthat!
Ráadásul a Szaturnusz már jócskán kilépett az ön jegyéből, a Nyilas jegyében tova haladva pedig nem szorongatja tovább önt. Inkább a Jupiter, a szerencse bolygója irányítja majd a sorsát!

A Mars 2016. első negyedévében különösen sokat tud segíteni, hiszen a Skorpió jegyében ragyog, és visszatér a Skorpió jegyébe júniusban és júliusban is. Ekkor igazán emlékezetes, sikeres napokra számíthat!
A Jupiter őszig marad a Szűz jegyében. Ez az ön horoszkópjában a 11. sorsterületet foglalja el, ide tartoznak a barátok, a jó ismerősök, sőt a kapott szerelem, de a vágyak és remények is. Ezért a Jupiter szerencsét, pozitív változásokat hoz ezeken a területeken. Ez történik a Skorpió jegyétől számítva balra. Ha jobbra nézzük a lehetőségeket, akkor a Bak jegyében álló Plútót látjuk, melyet szintén a Skorpió jegyéhez soroltak az asztrológusok. Ez a 3. sorsterület. Ide tartoznak az utazások, a kommunikáció, a testvérek, rokonok. Ezeken a területeken is változások várhatók, de miután a két uralkodó bolygó jól kapcsolódik egymáshoz, a változások csak pozitívak lehetnek.
Mindkét bolygó az energia, az akarat bolygója, így majdnem minden úgy történik, ahogyan ön azt eltervezte.
A Mars a szerelem, a szenvedély bolygója is – ebben az évben önt sem kerülhetik el a lángoló érzések, akárhány éves is legyen! Kizárólag az ön döntésén múlik majd, hogy ez ne csak a vágyakozás szintjén maradjon. Ha ön még egyedülálló, akkor új és nagyon komoly, végleges párkapcsolatot létesíthet. A Plútó ugyanis nem engedi meg a fél megoldásokat.
Az egészsége is ragyogó, hiszen a Mars az életerő bolygója, a Plútó pedig a végleges megoldásoké. Ha esetleg lenne is bármilyen egészségügyi problémája, véglegesen rendezheti.
A Mars fiatal bolygó, így a következő esztendőben ön is kivirul. is Főleg akkor, ha sportol, a Mars és a Jupiter egyre erősebbé teszi önt.
Lássuk, hogyan alakul a többi csillagjegy szülöttjével a kapcsolata!

A Kossal:Miután ebben a jegyben is a Mars uralkodik, így jó párost alkothatnak 2016-ban! A Későbbiekben viszont adódhatnak problémák a rivalizálásból…

A Bikával:A Bika jegye pontosan szemben áll az ön jegyével, tökéletesen kiegészítik egymást. Ne csodálkozzon azon, ha a párja, akivel az anyakönyvvezető elé vonul, Bika jegyű lesz…
Az Ikrekkel:Többször is találkozhatnak, és nagyon izgalmas estéket tölthetnek együtt, de túl sokat ne várjon ettől a kapcsolattól.
A Rákkal:A Plútó szemben áll a Rák jegyével, ezért előfordulhat, hogy viták nehezítik a kapcsolatot, de ettől függetlenül önök összeillő páros!

Az Oroszlánnal:Az Oroszlán érdekeltségű emberekkel csodálatos az élet, ön is meg fogja tapasztalni ezt.

A Szűzzel:Mélyen és őszintén bíznak egymásban!
A Mérleggel:Könnyen összejönnek, kedvesnek találja a Mérleget, a hosszú távú kapcsolat azonban már nem olyan egyszerű történet…
A Skorpióval:Ki is érthetné meg önt jobban, mint egy másik Skorpió szülött. Igazi szövetség van önök között!
A Nyilassal:Érdekes páros, van jövőjük egymás mellett!
A Bakkal:Örök szerelem alakulhat ki önök között. Benne vakon bízhat, biztonságot nyújt önnek a Bak jegyében született ember.
A Vízöntővel:Az ellentétek vonzzák egymást, de ebben a kapcsolatban lesznek problémák.
A Halakkal:Óriási, feltételek nélküli szerelem vár önökre.
_____________________________________________________________________________

OROSZLÁN

Nagyszerű, pozitív fordulatokban gazdag, boldog esztendő vár rád! A Szaturnusz a Nyilas jegyében áll, az Uránusz a Kos jegyében látható, és ez a két bolygó a legjobb fényszöget veti az Oroszlán jegyére.
Ráadásul a Mars, a 2016-os esztendő uralkodó bolygója, az év túlnyomó részében a Nyilas jegyében fog állni, és ez is úgynevezett trigont húz az Oroszlán jegyéhez, ami már önmagában is gyógyító hatással bír…
Új barátságok gazdagíthatják az életedet, az év során több sorsdöntő találkozásban is részed lesz. Fontos számodra, hogy jól élj, és egy kis luxust is megengedhess magadnak, az ehhez szükséges pénz is a rendelkezésedre áll majd 2016-ban. A bolygóállásoknak köszönhetően most különösen sikeres leszel, megnyerő, barátságos természetednek senki sem tud majd ellenállni!
A Szaturnusz és az Uránusz helyzete miatt egy komoly belső átalakuláson mehetsz keresztül, érettebben szemléled majd a világot. Fontos döntéseket hozol másokért, és a bolygók megadják számodra az ehhez szükséges bátorságot. Készen állsz arra, hogy felelősséget vállalj a szeretteidért.
A bolygóállások viszont arra figyelmeztetnek, hogy éppen a szerencsédnek köszönhetően óvakodnod kellene az arroganciától, vagy a nagyképűségtől – sok ellenséget szerezhetsz magadnak, ha erre nem vigyázol… Őrizd meg a higgadtságodat akkor is, amikor a leghangosabban tapsolnak neked!


Szerelmi élet
A Vénusz, a szerelem bolygója szintén kedvező helyzetben áll. Ha párkapcsolatban élsz, akkor erősödni fog köztetek az összetartozás érzése, nagyon harmonikus lesz a viszonyotok. Ha még szingli vagy, akkor átértékeled a dolgokat, elvárásokat, helyzeteket, és ennek köszönhetően hamar beköszönthet az életedbe a szerelem – ennek tavasszal lesz a legnagyobb esélye. Sok Oroszlán-szülött számára a 2016 a lángoló szerelem és a házasságkötés éve! Persze sok függ attól is, milyen jegyű a partnered… Lássuk, hogyan alakul 2016-ban a többi csillagjeggyel a kapcsolatod!
A Kossal: Tüzes jegy, akár a tiéd, ezért ragyogóan megértitek egymást. Főleg az év második felében szerethetsz bele egy Kos-szülöttbe...
A Bikával: Nehezen viselitek el egymást.
Az Ikrekkel: Az Ikrek 2016-ban nem annyira könnyedek, mint máskor, mert Szaturnusz szemben áll velük. Viszont mélyebben élik meg az érzéseiket, mint egyébként.
A Rákkal: Ő a titkos favoritod, és az is marad!
Az Oroszlánnal: Ti, Oroszlánok összetartotok. Ha konfliktusba keveredtek, biztosan nem a nyilvánosság előtt rendezitek le.
A Szűzzel: Mivel most Jupiter a Szűz jegyében áll, ez a jegy rendkívül érdekes a számodra.
A Mérleggel: Nagyszerű jelölt egy gyengéd kapcsolatra.
A Skorpióval: Nem akarod megbántani a Skorpiókat, de úgy találod, mindig egy kissé negatívak.
A Nyilassal: 2016-ban nagyon jól megértitek egymást. Egyáltalán nem kizárt, hogy egymásba szerettek.
A Bakkal: Tisztelettel tekintesz rájuk. Sajnos, fordítva már nem ez a helyzet.
A Vízöntővel: Mindig érte ver a szíved, és ez kölcsönös!
A Halakkal: A Halaktól mindig fontos impulzusok érkeznek az életedbe, ezért szívesen vagy együtt vele. De ennél nem több, amit érzel...

Hogyan befolyásol az Aszcendensed?Ha Aszcendensed a saját jegyedben áll, tehát Oroszlán, akkor különösen boldog év áll előtted. Minden a sikerre és a szerelemre mutat. Ha Aszcendensed egy másik tűz elemű jegyben (Kos, Nyilas) áll, szintén általánosan erősödnek az esélyeid a pozitív változásokra Mindenekelőtt márciusban, áprilisban, májusban, augusztusban és szeptemberben számolhatsz egy szenvedélyes találkozással. Ha Aszcendensed egy levegő elemű jegyben (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) áll, tehát természete levegős, 2016-ban könnyebben kötsz új kapcsolatokat, ami szingliként az esélyeidet rendkívüli mértékben javítja. Kapcsolatod is profitál ebből, mert friss és élénkítő hatással van rád. Ha Aszcendensed egy víz elemű jegyben (Rák, Skorpió, Halak) áll, egy érzelmes időszak áll előtted. Kapcsolataid tartalmasabbak lesznek. Ha Aszcendensed egy föld elemű jegyben (Bika, Szűz, Bak) áll, akkor az Oroszlán természetedhez a megtermékenyítő föld-energiákkal kapcsolódik. Mivel Jupiter szeptemberig bezárólag a föld elemű Szűz jegyében áll, egy ilyen jegyű személlyel csodálatosan megértitek egymást. Talán lesz is belőle egy nagy szerelem.
 _____________________________________________________________________________
 
VÍZÖNTŐ

2016-ban a Szaturnusz már jócskán a Nyilas jegyében jár, elhagyva a Skorpió jegyét, és nem is tér vissza ide 28 éven át. Felszabadultnak érezheti magát, mert a Szaturnusz gátló fényszögei már elmúltak.
Most újra az élet napos oldalán jár, és a saját dolgait intézheti, anélkül, hogy mások önt terhelnék a problémáikkal. A Szaturnusz, mint az ön hagyomány szerinti uralkodó bolygója, a Nyilas jegyéből sokat tud segíteni önnek. Több pénzt kereshet, nagyobb biztonságban érezheti magát, sőt még egy ingatlant is szerezhet magának, ha jól ügyeskedik. A hivatásában elismerésben lehet része, hiszen ön szívvel-lélekkel végzi a munkáját.
A Mars az év elején nem tud segíteni önnek, de a második félévben már olyan terveket is meg tud valósítani, amikről most még álmodni sem mer… Most van itt az idő arra, hogy többlet bevételeit összegyűjtse, és valami nagyobb dologba fektesse!
Az Uránusz, az Ön uralkodó bolygója a Kos jegyében marad még egy ideig, ám ennek a jegynek az uralkodó bolygója, a Mars nagyon erős, hiszen nem csak a jegyek, de az év uralkodó planétája is. A Mars előrevivő bolygó, ám ha ön mindig a barátai útját egyengeti, és nem a saját dolgaival törődik, akkor kénytelen lesz bizonyos előjogokat feladni. Csak azt tegye, ami egyezik a saját érdekeivel is. Lehetőleg ön ossza be a saját idejét és a munkáját, ne hagyja, hogy mások beleszóljanak ebbe.
A Jupiter, a lehetőségek bolygója, még a Szűz jegyében áll. Önnek azt a feladatot adja őszig, hogy tanuljon meg racionálisan gondolkozni, higgadt döntéseket hozni. Az itt és most számít, és ebből kellene a jövőt építenie. Ebben az évben a legfontosabb, hogy minél nagyobb anyagi előnyökre tegyen szert, és a két keze által megkeresett pénzt jó helyre fektesse be. Legyen sokkal önzőbb és reálisabb. 2016. őszétől még kedvezőbben hat önre a Jupiter, ha ezeket addig sikerül teljesíteni.

A szerelmi életére is vonatkoznak a fentiek. 2016-ban lehetősége lesz olyan kapcsolatot kialakítani, amiről mindig is álmodott. Olyan párt találhat magának, aki őszinte, egyenes, és ismeri a szabadság fontosságát, nem fogja önt korlátozni, csak szeretni. Talán egy Vízöntő érdekeltségű személyről beszélünk, talán csak az Ascendense lesz az, vagy fontos bolygói állnak majd a Vízöntő jegyében. Minden lehetősége meg van arra, hogy úgy éljen, ahogyan ön elképzelte. De csak akkor, ha nem hallgat senkire, csak saját magára! Lehet, hogy egyesek majd nem értik a viszonyukat, kívülről esetleg úgy látják, hogy nem jó irányba halad a kapcsolat, de elég magabiztosnak kell lennie ahhoz, hogy higgyen a saját megérzéseiben, és ennek ellenére is felvállalja az érzéseit.
Lássuk, hogyan alakul 2016-ban a többi csillagjeggyel a kapcsolata!
A Kossal:Lángoló érzelmeik lehetnek, kérdés, hogy képesek-e együtt élni?

A Bikával:A Bika jegye az Ön jegyével 90 fokos fényszöget zár be. Nem igazán értik egymást, egészen mások a mozgatórugóik.
Az Ikrekkel:Mindig is jól megértették egymást. Ha ősszel találkoznak, akár házasságot is köthetnek.
A Rákkal:
Egy Rák érdekeltségű ember annyira tudja Önt szeretni, hogy nem kell majd alakoskodnia, nyílt szívvel adhatja önmagát.
Az Oroszlánnal:Miután az Állatövön is szemben állnak egymással, ő azt tudja adni amire önnek szüksége van, és fordítva.

A Szűzzel:Csak akkor lehetséges a kapcsolat, ha önnek fontos horoszkópeleme van a Szűz jegyében, vagy a párjának a Vízöntő jegyében.

A Mérleggel:Ennél jobb párost keresve sem lehetne találni!
A Skorpióval:Ön nem tud mit kezdeni a féltékenységgel, a számonkéréssel, az ellenőrzéssel, ez nem biztos, hogy jó kapcsolat lenne.
A Nyilassal:Talán éppen a közös érdeklődésük köti önöket össze?
A Bakkal:A legjobb barátja lehet 2016-ban, sokat tanulhat tőle.
A Vízöntővel:Ha valaki, akkor egy másik Vízöntő érdekeltségű ember megértheti önt, boldog házasság lehet ebből.
A Halakkal:Szavak nélkül is megértik egymást. Mély érzések és harmónia jellemzi a kapcsolatukat. 
__________________________________________________________________________

IKREK

2016. a Mars uralta év lesz. Megnyugodhat, a Mars támogatni fogja Önt, sőt, önre különösen szerencsésen hat majd! Amikor a Mars irányítja az évet, akkor ön is több erőt, lendületet kap, és több örömet is egyúttal. 

Az Ön horoszkópjában a Mars a 11. és a 6. sorsterületet uralja. Ez az Ön vágyait, barátságait, ismerőseit és a munkáját jelző területek. A Mars segíteni fog önnek új embereket megismerni, új barátokat szerezni, vágyait, reményeit teljesíteni. Kapcsolatokat kínál önnek magasabb körökben, olyan embereket küld az ön útjába, akik értékes információkkal segítik majd önt a hivatásában. Rengeteg segítséget kaphat, olyan ügyekben is, ami nem tartozik a fentebb említett sorsterületekhez.
A Mars az első negyedévben a Skorpió jegyében áll, majd folytatja útját a Nyilas jegyébe, ahol a Szaturnusszal együtt fog szemben állni az Ikrek jegyével. Érdekes módon szokatlanul sok időt tölt a Mars a Nyilas jegyében. A Mars és a Szaturnusz segítenek önnek abban, hogy megszilárdítsa pozícióját, és abban is, hogy nagyon magasra tudjon jutni. Egyes Ikrek szülöttnek valóban az „élet iskolája” lesz ez az év.
A Marsnak és a Szaturnusznak nem csak jó oldala van, valaki vagy valakik nyomást is gyakorolhatnak önre, és természetesen sok kritikát is fog kapni.   A Mars arra ösztönzi, hogy igyekezzen, és ha ez sikerül, akkor a számlája is gyarapodhat.
A Mars az egyik szerelmi bolygó, és felkelti önben az érzékiséget, a vágyat, a szenvedélyt. Miután sokáig szemben áll az Ikrek jegyével, egészen biztos lehet abban, hogy az év nagy részét nem kell egyedül töltenie. Ha ön még egyedül álló, akkor sok lehetősége lesz a sorsdöntő találkozásra, márciustól szeptemberig bizonyára. De ne felejtsük el, hogy nemcsak a Mars, hanem a Szaturnusz is szemben áll az ön jegyével.  A Szaturnusz az oldás és kötés bolygója. Ha párkapcsolatban él, akkor 2016-ban eldőlhet, hogy hosszú távon együtt tudnak-e maradni, vagy mindenki más párt kell hogy keressen magának.
Minden attól függ, milyen jegyű a partnere! Lássuk, hogyan alakul 2016-ban a többi csillagjeggyel a kapcsolata!
A Kossal: Miután az év uralkodója a Mars, ugyanúgy, mint a Kos jegyének is ez a planéta uralkodója, több Kos érdekeltségű embert is útjába sodor az élet 2016-ban. Ne csodálkozzon, ha közülük kerül ki a Nagy Ő! Házasság is kilátásban van!
A Bikával:Valószínűleg egy ideig jól ki tudnak egymással jönni, de csak addig, amíg Önnek is kényelmes lesz ez a kapcsolat.
Az Ikrekkel:Természetes, hogy Ikrek szülöttként egy másik Ikrek érdekeltségű embert mindig szívesen lát, hiszen jól megértik egymást. Azonban a szerelmi kapcsolat nem fog hosszú távon működni.
A Rákkal:Nehezen fog menni a dolog, mert az Ön igényeihez képest a Rák érdekeltségű ember túlságosan is birtokló.
Az Oroszlánnal:Talán ő illene a legjobban Önhöz, a kapcsolatuk maga lenne a boldogság.
A Szűzzel:Nagyszerűen tudnak majd együtt szórakozni, de egy valódi szerelemhez ez nem lesz elég 2016-ban.
A Mérleggel:Tökéletesen egy hullámhosszon vannak, hagyják egymást a másik által vezetni. Olyan lesz ez, mint egy szimfónia, vagy egy tánc, maga a szerelmi álom!
A Skorpióval:Meg lehet próbálni, de készülnie kellene arra is, hogy nehezen értik meg egymást…
A Nyilassal:Végre valaki, aki pontosan érti az ön mélyebb mozgatórugóit…Ő lehetne Önnek az igazi 2016-ban.
A Bakkal:A legjobb barátság tud kialakulni Önök között, de a szerelmi kapcsolat nehezen fog menni, legalábbis 2016-ban.

A Vízöntővel:Nagyon is meg tudják egymást érteni, de túlságosan is hasonlítanak egymásra, és mint tudjuk, „két dudás egy csárdában…”

A Halakkal:Igazi, mély barátság alakulhat ki Önök között 2016-ban.

_____________________________________________________________________

KOS

A 2016-os évet a Mars uralja majd. Az ön uralkodó bolygója a Mars, így ez az év eléggé különlegesnek számít majd az életében.
A Mars a bolygó a tűz elemhez tartozik. Valóban olyan is, mint a tűz. Az ember a kályhába tesz egy halom papírt, és egy szál gyufával óriási tüzet tud gyújtani. Ha ezt átvetítjük a Kos szülött életére, akkor látható, hogy önnek mindig komoly kihívásokra van szüksége.
Minél nagyobb a követelmény, annál nagyobb energiákat indít be önben. A versenyhelyzetek is ösztönzőleg hatnak önre, és ez 2016-ban különösen igaz lesz. Nincs mitől félnie. A Mars ragyog egész évben, és önnek a legjobb kilátásai vannak a győzelemre.
Ám ne felejtse, mindig sok pihenésre lesz szüksége. A legfontosabb a napi rendszeres alvás, és a hétvégi pihenés sem maradhat el.
Az Uránusz egész évben marad a Kos jegyében, az ön horoszkópjának első Napházában. Az I. ház mindig kapcsolódik a párkapcsolatokhoz, így ezt a területet is az Uránusz uralja.

Az Uránusz imádja az újdonságokat, a változást és a változatosságot, és nehezíti a kötöttségek felvállalását. Emiatt előfordulhat, hogy hirtelen hibákat talál a párkapcsolatban, és úgy gondolja, jobb, ha megszakítja a kapcsolatot. Ha ön még egyedülálló, az Uránusz akkor is hat, elképzelhető, hogy olyan magas igényeket fogalmaz meg a jövendőbelijével szemben, amelyeknek nehéz megfelelni. Az Uránusz csillog, villan, és sokszor többet mutat annál, mint ami a valóságos... Az Uránusz állása miatt elképzelhető az is, hogy ön költözésre adja  fejét, és az új lakhelye is különleges lesz valamilyen szempontból.

A Mars azonban mégiscsak a szenvedély bolygója is, így a szerelem sem fogja elkerülni önt 2016-ban. Ne féljen közeledni a vágyott személyhez. Ami számít: az eredetiség, egyéniség, és nyugodtan lehet egy kissé szemtelen is. A lényeg, hogy ne legyen unalmas.

Az egyik nagy sorsbolygónk a Szaturnusz, a Nyilas jegyéből indul 2016-ban. Ez az ön számára csak pozitív fejleményeket ígér. Enyhíti a fájdalmait, korlátait, és komoly kitartást kölcsönöz majd önnek. Képessé teszi majd arra, hogy fel tudja ismerni a nagy összefüggéseket. Pontosan azt fogja tanulni a Szaturnusztól, ami hiányzott eddig önből ahhoz, hogy sikeres lehessen.

Egészségügyi szempontból is muszáj aktívnak lennie. Az ön „orvossága” mindig is a mozgás volt, ez 2016-ban sem lesz másképp.
Szerelmi élet
Minden attól függ, milyen jegyű a partnere! Lássuk, hogyan alakul 2016-ban a többi csillagjeggyel a kapcsolata!
A Kossal:Remek barátságnak indul, ám egyszer csak lángra lobban önök között a szerelem.
A Bikával:Az élvezetek kapják a nagyobb hangsúlyt. Ez csodálatos lehet, de ha egyikük makaccsá válik, akkor elviselhetetlen lesz a kapcsolat. Ennek veszélye a Mars által uralt évben csak fokozódik.
Az Ikrekkel:Órákat tudnak majd beszélgetni egymással, mindketten jól szórakoznak, de egyikük sem bízhat a másikban.
A Rákkal:Legyen óvatos! Ha a Rák jegyében született partnere megharagszik, a Mars tüzét ő fújja majd.
Az Oroszlánnal:Alapvetően megértik majd egymást. Ám a Mars évében a versenyszellem felerősödik, és így akár egymás vetélytársaivá is válhatnak.
A Szűzzel:Talán eddig észre sem vette őt. Ám a Jupiter szeptemberig a Szűz jegyében áll, így felfedezheti, milyen csodálatosan kijönnének egymással…
A Mérleggel:Mindketten szívesen élnek nagy lábon. Ám ezt az életszínvonalat csak addig tudják fenntartani, amíg ön meg tudja teremteni hozzá a szükséges anyagi hátteret.
A Skorpióval:Mindkét jegyben a Mars uralkodik. A Mars évében könnyen lehet a barátságból sírig tartó szerelem is.
A Nyilassal:A Szaturnusz áll a Nyilas jegyében, ezért ebben az évben a Nyilas érdekeltségű emberek kicsit nehézkesebbnek fognak látszani. Ne számítson velük kapcsolatban felhőtlen vidámságra, ám mély érzelmekre igen!
A Bakkal:A Bak érdekeltségű személy a Mars által uralt évben annyira becsvágyóvá válik, hogy szinte csak a munkájának él – ez nehezíti a kapcsolatukat!
A Vízöntővel:Ennél nagyszerűbb találkozást nem is kívánhat magának!
A Halakkal:A Halak jegye a víz elemhez tartozik, és pontosan ellentétes tulajdonságai vannak, mint Önnek. Miután az ellentétek vonzzák egymást, nem lesz könnyű önnek ebből a kapcsolatból szabadulni.
 __________________________________________________________________

 HALAK

Jövőre rengeteg nagyszerű lehetőség vár rád, és csak a képességeiden múlik majd, hogy ki tudod-e őket aknázni. Inkább két lábbal állsz majd a földön, így a kreativitást igénylő tevékenységek nem lesznek ínyedre. A 2015-ben megálmodott ötletek jövőre valóra válnak, és a korábban felhalmozott spirituális energiáidnak köszönhetően a 2016-os év bővelkedni fog a sikerekben. Válogatnod kell majd a lehetőségek közül melyekkel találkozol, mivel nem mindegyik passzol a vérmérsékletedhez. Csak olyan fába vágd a fejszéd, amivel meg is tudsz birkózni.
Az előrejelzésed szerint az idén tapasztalt párkapcsolati nehézségek jövőre köddé válnak. Március és július között számíthatsz új szerelemre. A régi párkapcsolatoknak is kedvezni fog ez az időszak. Szeptember és november között kísérteni fognak az elmúlt szerelmek kísértetei, de ne hagyd hogy megzavarják a köztetek lévő harmóniát. A házasok számára 2016 egy romantikával és szenvedéllyel teli év lesz. A jövő év kiválóan alkalmas lesz új vállalkozások elindítására vagy a régiek kiterjesztésére. Minden kétely és habozás nélkül hozd meg a döntéseidet. Vizsgáld meg a terveidet mielőtt megvalósítanád őket, különösen a májust megelőző időszakban. Azok a Halak, akik művészi pályán vannak meglepő mértékű népszerűségre tehetnek szert. Az utolsó negyedévben learathatod az üzleti babérjaidat. Pénzügyi szempontból igen jó év elébe nézel. A horoszkópod óva int az év eleji túlzott költekezéstől. Júniusig elég bevételre teszel szert, hogy kifizethesd az függőben lévő hiteleidet. Az év végére tervezd az új vállalkozásokat és új módszereid kidolgozását, hogy biztosíthasd ezek sikerét. (astronet.hu)




Remélem egy kis "segítséget" kaptatok a következő évre. Ám azokat a dolgokat, amiket szeretnétek csak TI valósíthatjátok meg, Ti küzdhettek azért ami igazából szeretnétek, az álmaitokért. 
Bízzatok hát magatokban, legyen szép évetek :) 

Újabb cikkek következnek még új évig, érdemes figyelni a blogot :) 
Eszter
 







Kérünk titeket, hogy ezt a cikket is olvassátok el :) KATT IDE   sokat jelentene Nekünk ha visszajelzéseket kapnánk tőletek :)

You Might Also Like

0 megjegyzés