Ha nyár, akkor Frozen!

7/25/2014 02:28:00 du.

Szép jó estét!

Talán abban megegyezhetünk, hogy az igényes, fantáziadús mesefilmeket mindenki szereti. De a minden korosztálynak való, tartalmas egész estés filmek, valljuk be, igen ritkák, de ez betudható annak, hogy a közönség életkora a négy évestől a hetvenig (vagy tovább) terjed, és így elég nehéz mindenki számára érthető tanulságot belerejteni abba a rendelkezésre álló szűk másfél órába. De a Disney-nek sikerült, immáron három éven belül másodszor!



A Frozen olyan varázslatos atmoszférával bír, ami engem is beszippantott, körülbelül két perc alatt. A történet magával ragadó, és sokat változott az eredeti Disney hercegnős sztorik óta. Főszereplőnk, Anna, a szeleburdi, naiv hercegnő nővérével, a varázserővel bíró Elsával egy kastélyban nevelkedik. Egy váratlan baleset után viszont Elsa elzárkózik, a kapukat bezárják, a szülők nem engednek közel senkit hozzá, még a  húgát is kizárja életéből, nem szeretné bántani őt. Ezt Anna nem érti meg sosem, mindig közeledik szeretett testvéréhez, de zárt ajtókra talál. Pár évvel később, Elsa koronázásának napján azonban (nem váratlan) fordulatot vesz a cselekmény: kitudódik az idősebb testvér titka, aki elmenekül, örök telet hagyva maga után. Anna feladata utánamenni és visszahozni a nyarat.
Először is, ez fordulópont a nívós mesefilmgyártó cég létében, hiszen egy olyan korszakalkotó művet hoztak létre, amit valószínűleg harminc év múltán is szívesen emlegetünk fel. Bár a történet kissé sablonosnak indul, de a szokásos hercegnős szerelmi történet se oda fut ki, ahova hisszük, és nem is ez áll a történet középpontjában, hanem a testvéri szeretet. Mint nagytesó, én is tudom, milyen aggódni a kisebbért, át tudom érezni Elsa féltését Anna irányába.
A karakterek végre rétegeltebbek voltak, ez is az újítások közé tehető. Hans se az a tipikus szerelmes herceg, akit az eddigi filmekben megismertünk, Kristoff nagyon laza és kedves minden hibájával együtt, és Olaf... Olafot mindenki imádja, érthető okokból kifolyólag. Vicces, aranyos, tényleg felüdülés őt nézni és hallgatni.
A tanulság minden korosztálynak érthető volt, pont az egyszerűsége miatt. Minél idősebb a befogadó, annál több következtetést tud levonni az eseményekből. A bonyodalmakat a szeretet ereje oldja meg, és bár sajnos tudjuk, hogy ami a filmekben ilyen egyszerűen lerendezhető, az a valóságban nem ennyire egyszerű. 
Mégis... Nekem a szívemhez nőtt a Jégvarázs, vagy nyolcszor néztem meg eddig. Ez a bő 110 perc meggyőzött arról, hogy a Disney-nek van jövője, de csak akkor, ha továbbra is ilyen rétegelt karaktereket alkot. Anna, Elsa és Kristoff is életrevaló szereplők voltak, történeteik tanulságot hordoztak magukban. Én úgy érzem, ez a film és a karakterek problémái és azok megoldásai segítettettek abban, hogy elgondolkodjam, én hogyan tudnám megoldani a sajátjaimat.. Ha rossz napom van, Olaf jut eszembe, aki minden egyszerűségétől függetlenül a legnagyobb konklúzióját alkotta meg a filmnek, a végtelen optimizmusával és kedvességével a legnagyobb erényekről tett tanúbizonyságot. Ő volt az, aki kimondta azt a bűvös mondatot, amely bármely komolyabb filmben megállná a helyét: "Some people are worth melting for."


Remélem tetszett ez a kis kedvcsináló, és sokan vetemedtek a megnézésére! Legalább lehűltök a nagy melegben. ;)
További szép estét:   Geo



You Might Also Like

0 megjegyzés