Önbizalomhiány ellen...

1/11/2015 07:40:00 de.


Boldog Új Évet kívánunk Nektek !

Köszönöm, hogy idáig velünk tartottatok, olvastátok és figyelemmel követtétek a blogot. 
Amiért ez tulajdonképpen létrejött, hogy egy kicsit segítsünk Titeket, néhány tanáccsal, jó szóval, amiből erőt meríthettek. 

Az új évre való tekintettel mindenkinek ismét megkezdődött a hajtás, a koncentráció akár munkahelyen, iskolában. Meg kell felelnünk mindenhol, esetleges konfliktusok adódhatnak, önbizalmunk néha inkább mínuszban van. 

Gondolom, többeteknél előfordult már, hogy nem volt kedvetek semmihez sem, még magatokban sem bíztatok, az volt bennetek, hogy nektek úgy sem sikerülhet, pedig Te mindent megteszel annak érdekében, hogy ne így legyen. 
 Gyakran vesznek körül minket olyan emberek, akik azt sulykolják belénk, hogy nem tudjuk megcsinálni úgy sem sikerülhet, és fontos helyzetben is inkább lelomboznak, mint segítenének.
Nos, mind mind az önbizalomhiányt segíti, amely igencsak befolyásolhatja a napjainkat, tevékenységünket.
Többünknél megfelelési kényszer van, gyakran az iskolában is azt tesszük ami a szüleinknek jó, nem pedig azt ami számunkra. 

Az önbizalomhiány tulajdonképpen a negatív énképünk. A saját tapasztalataink és a külső visszajelzések alapján juthat el valaki oda, hogy alacsony önértékeléssel rendelkezik, végül csak pesszimistán látja csak a jövőjét és magát. Ez pedig már mint előzőekben írtam akár gyermekkortól kezdve kialakulhat. Szüleink nem úgy reagálják le a tevékenységeinket, nem kap a gyermek megfelelő dicséretet vagy akár gyakran szidják, ügyetlennek nevezték, mind mind hozzájárul ahhoz, hogy énképünk negatív irányba forduljon el. Erre pedig rátesz az iskola, majd később a munkahely is, ahol a kritikát már másképp éli meg a személy. Érdemes a szülőnek tehát odafigyelnie, hogy milyen szigorúsággal lép fel gyermekével szemben, hiszen a későbbiekben határozza meg a személyiségét, milyenné válik.

Tehát sok kudarcot megélt események után nem biztos, hogy a következő kihívást is pozitívan tudjuk megélni, márpedig kihívások mindig jönnek. Ezeket meg kell oldani, átvészelni. Fontos, hogy munkahelyünkön/iskolában is a valós képet kapjuk magunkról, tanárainktól, kollégáinktól, főnökeinktől. Hiszen, ha mi és ismerőseink tudjuk, hogy valamit jól csinálunk, de közben másféle visszajelzést kapunk és annak véleményére adunk is, akár folyamatosan negatívan illetnek minket, az hangulatunkat és önbizalmunkat is nagy mértékben csökkenti.


Az önbizalomhiány ellen csak MI MAGUNK tudunk tenni. Minden fejben dől el! 
Ne akarjunk másnak megfelelni! Magunknak akarjunk megfelelni. Arra kell koncentrálnunk, hogy nekünk mi a jó, mit és hogy szeretnénk. Próbáljunk meg minden véleményből leszűrni azt ami ránk vonatkozik, építkezni belőle és a saját javunkra felhasználni. Gondolkodjunk el arról, hogy a múltban történtek e olyan események, amelyek befolyásolták önbizalmunkat, sérelmek, rossz-negatív történések, társaink, ismerőseink piszkálódásai is hozzásegíthetik a személyt, hogy magát másképp ítélje meg. 
Ha túl tudunk lépni, a minket ért eseményeken, azt a stresszes állapotot ami ilyen esetben jelentkezik, le tudjuk győzni, és csak magunkra figyelünk. Ha pedig magunk ezt már nem tudjuk megoldani, nem szégyen egy szakember segítségét kérni.

 Tudnunk kell felismerni a saját határainkat, erényeinket, miben vagyunk jók és min lehetne még javítani és ha építő jellegű kritikát kapunk is a saját javunkra felhasználni, akkor önbizalmunk is jó irányba fog fejlődni és akár ez csak jobb és jobb lehet. 

"Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.”
(Martin Luther King)

"Nem azért nem merjük, mert nehéz, hanem azért nehéz, mert nem merjük.”
(Lucius Annaeus Seneca)


"Ha az ember egyszer eltökéli, hogy csupa jót gondol magáról, akkor nem ismer lehetetlent.”
(Robert Merle)

A végére pedig ajánlok Nektek egy Csernus Imre videót. Megvan a maga stílusa, de nagyon jókat mondd, akár nézzetek tőle többféle videókat is, segíthet!
Szép hétvégét!


You Might Also Like

0 megjegyzés